Volt egyszer egy ifjú perzsa király, aki a fejébe vette, hogy sokkal jobban értené az uralkodás művészetét, ha ismerné az emberiség történetét. Így magához kérette az ország bölcs tudósait, hogy írják meg ezt a történetet. Azok írtak és gyűjtöttek, majd tizenöt év múlva ötszáz tevén, tevénként ötezer kötetet hoztak. A király azt mondta, ezt lehetetlen elolvasni, így a bölcsek és tudósok tíz év múlva újra jöttek, ötven tevével, a tevék hátán ötven kötettel. Ennyit sem lehet elolvasni, mondta a király, a szemem már nem lát jól. És a tudósok siettek, mert az idő fogytán volt, és közben szép lassan mindenki meghalt, már csak egy tudós bölcs maradt, aki a király halálos ágyán odahajolt a királyhoz és így szólt:

“Felséges királyom én elmondom neked az emberiség történetét, ha kell három szóban is…Nos ennyi csak: az emberek megszülettek, szenvedtek és meghaltak. Így volt ez mindig, és bizonnyal így lesz ezután is.”
Születtek
Szenvedtek
Meghaltak
Azért ott közében azt a szót kinyitnám:
szenvedünk de örülünk
van mosoly és gyengédség
van bánat és fájdalom
könny és megtisztulás:
apró, finom, lágy mozdulat
a pillanatban születik
oldódik a magány.
Van, hogy együtt dobban a szív
és lehet érzed,
nem vagy egyedül,
szeretsz és szeretnek:
talán mind ezt keressük,
sokszor ezt kutatjuk.
Születünk
Szenvedünk és Szeretünk
Meghalunk
Ebben a négy szóban lehet ott az emberiség története.
#vaskorgreta
mese: Az emberiség története; perzsa mese in: A négy világégtáj meséi