ENGEDD EL,

ami fáj, ami megbántott, mondják, tanítják, okítják bölcsen, nagy bölcsen, hiszen ma ma van, tegnap meg tegnap volt. (Közük nincs egymáshoz? Nem egy fonál-folyam? Szőni, fonni így hogy lehet, tovább hogy pördül a szál?)

Engedd el
a papírsárkányt,
a repülni vágyó madarat,
a gyermeked kezét
engedd el!
Engedd el
azt, ami összeköt
a múlttal,
a történeted egy mondatát,
részét engedd el,
majd benned láthatatlanul mozog tovább,
ő nem enged,
mert keresi a helyét,
a fájdalommal jelzi:
nem találja, de engedd el,
majd visszavonul,
elrejtőzik titkos
sarokba
bújik
engedd el,
majd onnan üzen,
engedd el,
hogy ne is lásd
mi mozgat ma!
Engedd el az orsón a fonalad
megszakad-
fonni, szőni hogy tudod tovább?
Kérlek, ezt engedd el,
keresd, kutasd, nézz rá,
finoman gyengéden érintsd,
szálazd szét, mi tiéd,
mit csak cipelsz más helyett!
Nézz rá:
részem vagy,
vállalom,
megértem.
Dolgozd fel,
hogy tényleg elmúlhasson,
és megtalálja
a helyét!
Ne engedd el,
tartsd kézben,
helye legyen
a tiéd!
#vaskorgreta

kép: J. Tomanek