ANYÁINK… SEGÍTSETEK RAJTUNK! NÉLKÜLETEK SEMMIK VAGYUNK!
Anyák: édesek mostohák. Áldók és átkot adók, táplálók és pusztítók.
Anyák: a tarisznyát megtöltők, figyelők, biztos támasz, háttér.
Anyák: hiány és fájdalom, félelem.
Anyák: nélkülük semmik vagyunk! Semmik vagyunk, és ebből a semmiből hosszú és rögös az út megtalálni magunk, ha nem segítetek, ha nem láttok bennünk, ha nem kapunk igent mi magunk, ha nincs helyünk!
Anyáink! Segítsetek:
„Édesanyám, tudja-e mit gondoltam? Én ezt a nagy szegénységet nem viselem tovább, elmegyek szerencsét próbálni. Hátha jutnák valamire. édesanyámnak se kellene öregségére szükséget szenvedni.
A szegény asszony sajnálta elengedni egyetlen fiát, de ő maga is úgy gondolta, nem állhat a fia szerencséje elé. Kikaparta a bödönből a zsír maradékát, pogácsát gyúrt, és teli tarisznyával útnak eresztette.”
(A sötétség országa; A parazsat evő paripa)
****
„Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy apa meg egy anya, akiknek három fiuk volt meg egy lányuk. Már nagyok voltak, de dolgozni nem akartak. Az anyjuk egyszer elátkozta őket:
– Bárcsak farkasokként elszaladnátok!
És hopp, azonnal mindegyik farkassá változott és, mint farkasok, szétfutottak. Elfutottak az erdőbe.”
(A farkasokká változott gyerekek; litván mese)
****
„Gyermekeim, itt az ideje, hogy elmenjetek szerencsét próbálni. Aki nem keres, nem is talál!
Elsőként a legidősebb kerekedett fel. Édesanyja lepénykéket sütött neki az útra és biztatta:
– Edd meg ezeket az úton! Megnövelik az erődet!
(Három fivér; nyenyec mese)
****
„Volt a világon egy öregasszony, ennek egy menyecske lánya meg egy gyönyörűséges szép leányunokája. Az öregasszony meg a lánya azon munkálkodtak, hogy a szép lányból is boszorkányt csináljanak. De az nem akarta. Sokáig gondolkoztak, de mikor a lány végleg megtagadta, hogy boszorkány legyen, fogták, elvágták mind a két kezét, azután karjára akasztottak egy kosarat, beletettek egy kis kenyeret, s világgá küldték”
(A csonka kezű lány; magyar népmese)
****
„A kígyó a szikláról az asszony vállára dobta magát, a kést kiverte Tavgat kezéből, a nyaka köré tekeredett, és kiöltötte rettenetes fullánkját.
De Tavgat mégsem adta oda a kislányt. Egyik kezével szívére szorította a gyermeket, a másikkal pedig megragadta a kígyó torkát. Úgy megszorította, hogy a kígyó nyelvét kiöltve, holtan hullott a lába elé.
Ekkor Tavgat megszoptatta a gyermeket, és a tóhoz futott. Nedvdús leveleket tépett, a kicsi lány sebeire rakta, aztán hazavitte. Beletette a bölcsőbe, és egész álló éjjel ringatta, becézgette és énekelt neki.
Reggel friss gyógyfüveket szedett. Addig dörzsölte, amíg levet nem eresztettek. A kislány megitta, és gyógyulni kezdett. Egy reggel aztán vidáman ébredt. Ránézett az asszonyra, elmosolyodott, és „Édesanyám”-nak szólította.”
(A madár-leány; giljak mese)
****
„Amikor a királynő meghallotta a tükör szavait, elfehéredett az irigységtől, és attól az órától kezdve gyűlölte Hófehérkét, amikor meglátta, csak arra tudott gondolni, hogy miatta nem ő a legszebb már a világon, elfordult a szíve tőle. Amikor az irigysége nem hagyta nyugodni, hívott egy vadászt és ezt mondta neki: „vezesd ki Hófehérkét az erdőbe egy kies helyre, ott szúrd halálra és ennek bizonyítékaként hozd el a tüdejét és máját, azt sóval megfőzöm és megeszem.”
(Hófehérke; Grimm gyűjtemény)
****
„A magányos asszony kihúzta a gyökeret az iszapból, hát látja ám, hogy az egy kisfiúra hasonlít. Megmosdatta, beletette a nyírkéreg kosárkába, és hazavitte.
Otthon nyírkéregből bölcsőt készített, és szalagból inget varrt neki. Fölöltöztette a gyökérkét, lefektette a kis ágyra, és ringatni kezdte, mint egy kisbabát.
Ringatta, ringatta a bölcsőt, aztán váratlanul gyermeksírást hallott. Odapillantott, hát mit lát, a kis gyökér életre kelt! Határtalan volt az asszony öröme. Fiaként ápolta, gondozta a Gyökérlegényt.”
(Gyökérlegény; hanti mese)
****
”A mostoha azonban fösvény és mogorva asszony volt, semminek sem tudott örülni, és nem szerette Akikót, főként azért, mert irigyelte vidám természetét és az ajkán állandóan játszó mosolyát. Alig cseperedett fel Akiko, a mostoha egyre több munkával terhelte meg, így aztán nemsokára a fiatal Akiko vezette az egész háztartást. A mostoha egész nap csak ült, és parancsokat osztogatott, de este, amikor a kovács hazajött, még ő panaszkodott Akikóra, hogy ezt meg azt rosszul csinálta”
(A farkas szempillái; japán mese)
****
„Anyja kimondhatatlan szeretettel nézett rá. Kezébe fogta a fiú arcát, tüdejébe fújta édes leheletét – egyszer, kétszer, háromszor. Aztán fiának drága terhével a víz alá bukott, egyre mélyebbre ereszkedett, s a fókaasszony is és gyermeke is könnyedén lélegeztek a víz alatt”
(A fókaasszony; inuit mese)
****
„Az ifjú harcos a társaihoz fordult:
-Szóljatok anyáitokhoz! Lehetetlen, hogy ne tegyenek valamit értünk!
A fiatal mendenek a lyuk köré álltak, és együtt kiáltottak:
-Anyáink, segítsetek rajtunk! Szánjatok meg minket! Nélkületek semmik vagyunk!
(A világ teremtése; menden legenda)
kép: ORUPSIA; Devianart
