„EMBEREK, NEM VAGYTOK VENDÉGEK, BŐSÉGES ASZTAL GAZDÁI VAGYTOK!”

..Akkoriban rengeteg volt a tajgában a vad, több volt a madár, nyüzsgött a haltól az erdei tó, olyan volt, mintha élne, mintha lélegezne a tó. Úgy zengett az ég, mint a sok húrú hattyú hárfa. Rengeteg vad volt a tajgában, rengeteg hal a patakban, rengeteg madár az égben.
Örvendeztek az emberek, fogdosták a madarakat, fogdosták a halat, lőttek a vadat. Örvendeztek az emberek erejüknek és ügyességüknek.

Meddig volt így meddig nem, egyszer mintha kihalt volna minden, csöndes lett a levegőég, mintha a sokhúrú hárfáról a legzengőbb, legélőbb húrt tépték volna le…
Az emberek megrémültek, reszkettek az emberek, érezték, közel a pusztulás.
-Ki pusztította el erdőinket, ki vitte el a vadat, a madarat?-kérdezték egymástól az emberek.
A szarka így felelt:
-A tajga bosszúja büntet benneteket! Mert öltetek, lőttetek, pusztítottatok. Örvendeztetek erőtöknek. Nem gondoltatok semmi másra!
Nagy gondba estek az emberek…Mit lehetne tenni?
Ha bánat éri az embert, mintha felébredne, mintha jobban kinyílna a szeme…
S valakinek kinyílt a szíve, kinyílt a szíve, és a füle és meghallott egy síró hangot, egy fájdalmas hangot, és elindult a hang nyomán, hogy segítsen. Egy bajba jutott jávorszarvas hangja volt. Ez az ember megmentette, meggyógyította a jávorszarvast. S cserébe az azt kérdezte:
-Mit tehetnék teérted, te ember?
-Hogyan lehetne a tajgának, a pataknak visszaadni az életet?
S akkor a szarvas a hátára vette az embert, s elvitte a tajga szelleméhez minden élőlény fejedelméhez.
S hogy mi történt ott? Mit mondott végül minden élőlény fejedelme?
Ezek voltak szigorú szavai:
Emberek!
Ne feledjétek, hogy nem vagytok vendégek:
bőséges asztal gazdái vagytok!
S hogy ez az asztal el ne szegényedjék
örökre,
hogy ne pusztuljon a hal meg a vad,
hogy az örök természet ellenére
néhanapján
ne boruljanak lángba a patakok,
gyertek,
gondolkozzatok,
amíg nem késő!
Mert Föld csak egy van!
Egyetlen ez a Föld…
Szavai nyomán szálltak a madarak, vágtattak a vadak, úsztak a halak, a férfit meg vitte hátán haza a jávorszarvas, lelke örült, de egy gyötrő gondolat kísérte végig ezt a férfit:
„Vajon mindig EMBER tud lenni az ember?”

Ez egy hosszú-hosszú manysi mese. Amit itt olvashattok egy rövidítés, a mese mondatait fűztem össze rövidebben. Megrendítő mese. Mesélni fogom az eredeti, hosszú változatát.
És kérdezem, sokszor kérdezem, vajon mindig ember tud maradni az ember?
Milyen gazdák vagyunk?
Milyenek?
A mese címe egyébként a Tajga bosszúja.

kép: Kiko White