Jöjjön most egy olyan mese, amiben nincs királyfi, még csak egy árva szegénylegény sincs. Sőt, ebben a változatban, amit most elemzek, még apa sincs, és egy szál fiútestvér nem sok, annyi sem.  Nem is említik őket, nincs férfi (vagyis de, mégis van egy, a kakas. Akkor a kakas képviseli a férfivilágot.)

Nők a szereplők: nő a főhős, az álhős, az útnak indító, (jelen esetben kergető) nő az adományozó, a károkozó, ellenfél (varázsmesei funkciók) Ez a mese a női térben játszódik, pontosabban az anyai térben. Az anyánál, az anyával. Mert az anya lehet tápláló, útnak indító, segítő, lehet meleg háttér, ahová vissza lehet térni, lehet töltekezni, majd újra elmenni. Lehet olyan anya, aki ad, aki megért. Ő jó anya. És van másmilyen anya is. Van anya, aki hideg, aki kemény, aki megvonja a szeretetet, aki elvesz és nem ad. Aki pusztít és elnyel, bekebelez. Ő az anya sötét, pusztító arca. Ő a rossz anya. A mesékben legtöbbször megkapják a mostoha jelzőt, funkciót, de én azt gondolom, hogy a mostohaság az anyának egy ilyen sötét arcát jelenti meg. Azt gondolom, minden anyában megtalálható a jó anya is és rossz is, ilyen is, olyan is, de azért a végső mérleg nem mindegy.  Nem mindegy, hogy elég jó anyánk volt–e, vagy nem. Mit tehetünk, ha a mérleg nyelve negatív? A mostohák sebeket adnak (igaz, nekik is vannak sebeik, sérüléseik, lehet, hogy csak azok vannak), s ezek a sebek fájnak, véreznek. Mit tehetünk, ha egy ilyen sötét, elnyelő anya is munkálkodik bennünk?  Erre a mesék több választ is adnak, több utat is mutatnak…

Az egyik út… kútba ugrani! (!)  Ha hétköznapi szinten nincs megoldás, (anyát ugye nem lehet cserélni, nem lehet változtatni, sőt a mese azt mondja nem is kell), akkor mélybe kell menni. Le a mélybe, titkos, nem látott helyekre.  Persze magunktól kinek van kedve egy ilyen ugrásra? Magunktól, önként nem ugrálunk csak úgy bele kutakba. A főhősnő sem akar… ilyenkor azonban segítségünkre siet a rossz anya, a kemény, hideg elutasító és belekényszerít a kútba.

Valljuk be, igaza van. Meghökkentő lehet ez a mondat, de nézzük a történetet: a mesében a lány beleejti az összevéreződött orsóját a kútba. Kemény próbája van ennek a lánynak, nehéz egy ilyen élethelyzetben megúszni, hogy tiszta maradjon az orsón a fonal. Egyedül, kiűzve a házból, nem szeretve, hidegben mást sem kell tenni ennek a mesei lánynak, csak fonni, fonni, és egyszer csak az ujja vérezni kezd, mert kikezdi a fonal. Hány sors nehéz, kemény, sőt kegyetlen! Hányan vannak, akik megsebződnek! És itt nem elég az, hogy véres lesz a fonal. Miközben le akarja mosni a vért, ki ejti a kezéből az orsót, és az belezuhan a kút mélyébe. A kép, a dráma, a pillanat: a lány kiejti a kezéből a fonalat…Mesei térben járunk, mesei kódokat nyitunk.

Orsó, fonal, sors istennők…

Vajon orsónk nélkül élhetünk tovább? Mit jelent, hogy nincs fonalunk, és nem tudunk belőle vásznat szőni, majd varrni? És ha nem mossuk ki? Vajon véres fonallal milyen vásznat lehet szőni? Abból a vászonból milyen ruhát lehet varrni?  Kemény és nehéz kérdések…és tudom folytatni. Neked?  A kezedben van ez a fonal? Ha igen, szövöd a vásznad? Milyen a szőtt ruhád? Vagy más fonalával próbálkozol? Vagy már nem is próbálkozol?

A lány (mostoha)anyja tudja a választ:

– Ha beleejtetted, szedd is ki belőle!

A mese szerint az asszony kemény és kegyetlen. Igen, az. De gondoljunk bele, mi történne a mesében, ha nem ugrana a kútba ez a lány? Mi történne, ha nem szállna alá a mélybe, a kút mélyére? Milyen élete lenne egy ilyen anyával, ráadásul még a sors-fonala sem lenne a kezében…

A gonosz anya (mostoha) egyszerre az okozó, az elkövető és a megoldást adó. van ilyen, csak nem mindig vesszük észre. A lány megy, ugrik engedelmes, és miért is ne lenne az, gyerek-lélekként mind engedelmesek vagyunk, tartozni akarunk, szeretni akarunk és szeretünk is anyát, apát, mostohát. A gyerek szeret, odatartozik, bármilyen áron (Még az élete árán is). Ez egy (néha ugyan láthatatlan) belső törvény!

A lány ugrik parancsra, nem tehet mást.  És ott találja magát a kút mélyén. Minden mesei helyszínnek jelentése van. Az erdőnek, a palotának, az üveghegynek, a tengernek és a tónak is. És a kútnak is:

„Mély kútba tekinték,

Aranyszálat szakaszték,

benne látom….”

Mit látsz a kútban? Mi van a kútban?

Ebben a mesében a kút egy átjáró, átjáró az alsó világba. (A mesék hírt adnak a másik világba nyíló átjárókról. Barlangok, folyók, lyukak, fák lehetnek. Szekrényről nem tudok, de még az is lehet, hogy…) Itt felsejlik a mese tudása a világ szerkezetéről: alsó világ, középső világ, felső világ. És nem pokol, meg menny.  A mese azt mondja, hogy néha a középső világban nincs megoldás a problémáinkra. Ilyenkor el kell menni a megoldásért egy másik világba. Egyedül, vagy segítővel. lefelé vagy felfelé. Itt, ebben a mesében egyedül, és lefelé, le a kúton át.

A lány az alsó világba érkezik, ahol minden ugyanolyan, mint a földön, például süt a nap, a mezőn virág nyílik. Azt gondolom, sokféle alsó világ létezik. A tiéd, az enyém biztos vagyok benne, másféle. Lehet, hogy viharos szél van épp lent, vagy holdvilág, puha csend…

A lány egy kemence előtt találja magát, a megsült kenyereket kell kiszednie. Ha nem szedi ki, megégnek. Ha korán szedi ki, sületlen lesz a kenyér. Kenyér: táplál. Az élethez kell a táplálék. De olyan táplálék kell, ami ehető, ami pont jó. Se nem túlhordott, se nem éretlen, sületlen. Tudod-e, te mivel táplálod magad? Mi az, ami megsült, itt az ideje, hogy használd? Mert ha túl soká hagyod használatlan, elég, megég, ehetetlen lesz… Tudod-e minek kell még sütés? Nagy munka az, hogy végignézd, de érdemes néha ebbe a kemencébe belenézni, megnézni ég-e? Sül-e benne valami? Tudni, mikor van itt az idő.

A lány második tanítása az almafánál van. Itt le kell rázni az érett almákat. Lerázza, sorba rakja. Érett, kukacos, fonnyadt, ez szép, piros, ez még zöld, ez nem jó, ez megy a cefrébe, pálinkának, ez…

Sorba rakni, osztályozni, rendezni: mennyi mese tanítja ezt nekünk! Ez mindig a női hősök feladata, a női rész, női oldal munkája. Rendezni, élhetővé tenni, a táplálót szétválasztani az ocsútól. Legalább olyan súlyú munka ez, mint egy 3 (6, 12) fejű sárkánnyal megvívni… szerintem.

A lány kiállja a próbát és odaér egy házhoz. A házban egy hosszúfogú anyóka üldögél, a lány megijed tőle. Ez az asszony nem más, mint Holle anyó. Alakja mögül felsejlik a Nagy Anya, aki mindent lát és tud. Aki néha ijesztő, de ha oda merünk lépni hozzá, szolgáljuk őt, megtesszük, amit kér, akkor jól tart és ad. (Mint látjuk a mesében, adhat aranyat és adhat ragacsos szurkot is-ki mit ér.) És nem a szavaid, hanem a tetteid alapján mér és ítél. Ez a lány elvégzi, amit kér tőle Holle asszony, jó dolga van, ezerszer jobb dolga, mint otthon. Megtanul itt sok mindent, például azt, hogy ha lent az alsó világban felrázzuk a párnát, akkor a felsőben hull a hó.. ilyen kapcsolat is van a két világ között. Lent valami történik, és ez fent is látszik.

A mese azt is tanítja, hogy ha a földi világban mostoha anya van, akkor is létezik valahol egy jó anya, egy tápláló egy segítő anyai minőség. Keresd meg, hív a mese, mert  hozzá be lehet térni, lehet töltekezni, megpihenni, erőt kapni, tanulni. Élhet ez az anya az alsó világban, a felsőben, és a középsőben is. Nézz körül, van ilyen? Látsz ilyet? Ha nem, szállj alá, ott biztosan megleled. (Az családállításoknál is egy ilyen belső anyához térünk meg, onnan töltekezünk)

A lány azonban egy idő után vissza szeretne térni otthonába:

„- Elfogta a szívemet a honvágy, nem maradhatok tovább nálad. Tudom, százszor jobb sorsom van itt, mégis azt mondja a szívem: vissza kell mennem az enyéimhez!”

Ez a végső próba. És egyben egy nagy tanítás. Nem ebben a védett, támogató térben zajlik az élet. Nem a terápiák, önismereti csoportok megértő, puha építő terében van a való élet, a világ. Az egy töltekező, rendező, tanító, építő hely. De az Élet, a hús-vér valóság fent van a középső világban Oda vissza kell térni, ott kell az életet folytatni. Abba a kapcsolatba, abba a helyzetbe kell visszatérni, ahonnan elindultunk, és az új erővel, rendezettséggel, biztonsággal élni,  másként, mint eddig.

A lány érzi, tudja ezt, ezért is kívánkozik fel. Holle asszony azt mondja neki:

-….én magam viszlek fel a fenti világba!

– Innét most már mehetsz magad is – mondta -, ez a kapu egyenest a falutok határába nyílik.

A kapu kitárult, s abban a pillanatban, ahogy a lány átlépett rajta, sűrű aranyeső hullott rá a magasból, és az arany mind ott ragadt a ruháján; fénylett, csillogott az egész lány tetőtől talpig.

– Ez a fizetség a szorgalmadért! – kiáltotta Holle anyó a kapun át, és még a kútba esett orsóját is kidobta utána.”

A lány innen magától megy, hiszen már tud menni, járni az útján, az orsóját is visszakapta, megszolgált érte. Ő maga aranyos lett, fénylik, csillog, meggazdagodott. Jöttének hírét a Kakas jelenti.  A mese itt végződik az aranyos lány történetében. Útja során sok próbát kiállt, sokat tanult, és sokat kapott. Ez a lány már a kezében tartja az orsót, nem vérzi össze többet a fonalat…kezdheti szőni a ruháját!

De az majd egy másik mese lesz, amiben megjelenik majd a királyfi…

A mesét itt találod:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/grimm/html/grimm04.htm