A hónap meséje november: Piroska és a farkas

301b5a428eff2aa7e61446a5a30c45fd.jpg

 

Piroska. Az egyik legismertebb és legtöbbet feldolgozott mese. Szeretik a filmesek is, mert olyan vonulatot is tudnak belevinni, sejtetni, vagy nem is csak sejtetni, ami méltán megérdemel egy 18-as karikát. Sokan elemezték a mesét, így vagy úgy, egy-egy szálat kiemelve, tanmeseként.  Vagy ellenpéldaként.

58 változta ismert, 33 nép meséli, persze nem ezzel a címmel, és a szereplők is változnak. Néha tigris, sakál, vagy egy szörny képviseli kislány, gyermek felfalót és elpusztítót. A mese gyökere messzi, messzi múltba nyúlik vissza. Némelyik változatának nincs jó vége, némelyiknek van. Mint az életben… Valamit tud ez a mese.  A Grimm féle változattal dolgozom most. És most is fontos elmondanom, nem a mese egészét elemzem, hanem egy vonulatát, egy témáját. (Az elemzés alatt megtalálható majd a mese)

Három nő, egy női sor, generáció: nagymama, anya, kislány, akinek a nevét is tudjuk. Ő Piroska, áttételesen a nagymamától kapja a nevét is, hiszen ő ajándékozza Piroskának a piros bársonysapkát, amit aztán mindig visel.  

Ők hárman szorosan kapcsolódnak. Apától nincs említés.  A mese alaphelyzete helyzet egyszerű. A nagymama az erdőben él, betegen, az anya elküldi a lányát a nagymamához.  Az első kérdés talán ez lehet, miért él ott magányosan abban az erdőben, ha beteg?  Vajon milyen ez az erdő? Amit tudunk róla, hogy kitaposott út vezet rajta át, az út mellett virágok nyílnak. És azt is tudjuk, hogy farkasok is élnek abban az erdőben. Nem is akármilyen farkasok, hanem emberevő farkasok. Olyan farkasok, akik tudják a vágyukat késleltetni, ravaszak, cselhez is folyamodnak, becsapnak, kedveskednek. Álruhát öltenek, egészen közel mennek a másikhoz, nem félnek. Majd, ha itt az idő, könyörtelenül felfalják azt, akit gyengébb náluk, azt, akit kinéznek áldozatuknak.

És az anya a lányát küldi el ebbe az erdőbe. Vajon hány éves Piroska? Erre is több válasz született már, a 4-5 évestől kezdve a kamaszig.  Egy biztos, még gyermek, de már önálló is. Még hallgat az anyja szavára, bár néha megfeledkezik róla, felülírja. Még nincs igénye önálló útra, kalandra, szerencsekeresésre. Magától nem indulna útnak, nem hajtja az új megismerésének a vágya. Piroska még engedelmes, a saját útján még nem elinduló gyermek. De már kapcsolódik máshoz, már ki lép a világba. Még nincs túl sok tapasztalata a világról, de nyitott kifelé.  Nyitott és naiv. Kedves, szép, aranyos. Nem adnék meg konkrét életkort,  mert… találkoztam én már 30 éves Piroskával is. Az anya tehát ebbe az erdőbe és ilyen tapasztalattal rendelkező Piroskát küld a nagymamához.

Nézzük, milyen tanácsokat kap a(kis)lány: szépen, rendesen menjen, szaporán; ne szaladgáljon, mert elesik (ó jaj), ne térjen le az útról; ne bámészkodjon; és legyen illedelmes. Hát… ez egy emberevő farkasokkal teli erdőhöz nem igazán megfelelő felkészítés. Sőt…épp a farkasnak segítenek ezek a mondatok.  Fordítsuk át, mit tanít, milyen ne legyen Piroska? Ne használja a futását, sebességét, ösztönösségét. Ne legyen kíváncsi.  Ne figyeljen, ne használja, gyűjtse, figyelje az érzékei információit. És feleljen meg egy társadalmi normának, legyen udvarias.   Ezek az anya tanácsi, intései, útravalói. Elegek? Helyén vannak?

Vajon ez az anya ismeri az erdőt? Tudja, hogy az anyja, a nagymama hol él? Találkozott már farkassal? (Nem szeretnék behelyettesíteni most senkit és semmit. Tették már ezt előttem sokan. Inkább a mese alapján kérdezek, így is sokat megérthetünk a meséből). Az biztos, hogy nem a megfelelő útravalót ad Piroskának. Nem a megfelelő tanítást. Olyan anyai üzenetek ezek, amik bizonyos helyzetekben talán segíthetnek (??hol) de az erdőben semmiképp. És úgy tűnik, az úton, vagy a faluvégen sem ül sehol egy bölcs anyóka, aki súghatna, segíthetne ennek a lánynak. Piroska sem tudja ösztönösen, mit kell tennie. De talán a nagymama sem, hiszen nyitva hagyja az erdőben az ajtaját. Itt egy női sor, akinek nincs adekvát válasza, tapasztalata a farkassal való találkozásra. Pedig, ebben az erdőben azok is élnek. Emberevők, pusztítók, halálhozók. S ha nincs ilyen tudás a női sorban, akkor annak előbb utóbb valaki a kárát látja. Valakit felfal a farkas.  Piroska még csak fel sem ismeri, hogy farkassal áll szemben. Naiv, tudatlan. Sőt… mintha Piroska még segítené is a válaszival a farkast. Többet mond, mint amit az kérdez. Ennek egyetlen vége lehet. A felfalás, elnyelés. Így nem lehet erdőben járkálni, élni.

Van egy fontos pont a mesében, ami akár fordító pont is lehetne, de nem az:

„Piroska belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott” Itt érzi, hogy valami nincs rendben, megjelenik a félelem. De ő elűzi… mennyit lehet olvasni, ne félj, lépd át rajta, űzd el a félelmed, mert az gátol.  Ó nem…ez a félelem, ez jelző pont, vörös jelzés, csengő!  De ennek a csengőnek elvágják a vezetéknek, kiiktatják. Sokszor tesszük mi is. Pedig, ha jelzőnek használjuk, és azzal dolgoznánk, ahol megszólal, akkor akár hálásak is lehetnénk neki. Ha itt Piroska megállt volna, és használta volna az ösztönösségét..akkor. De nincs ha és akkor, ő megy tovább. Kedves, udvarias, ezt tudja, ezt tanulta. És már semmi sem állítja meg a felfalást, még az sem, hogy egyértelmű, akivel szemben van, nem az, akinek látszik. Egyértelmű, hogy itt az élet a tét. De Piroska arra van nevelve, hogy legyen udvarias, nem szaladgáljon, legyen kedves, aranyos. És ő mindvégig az is marad:

 „Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a farkas az ágyból, és bekapta szegény kis Piroskát”

Van olyan mese változat, ami itt meg is áll. De van olyan, amelyik tovább megy. Az életben is van ilyen. Mi kell, lehet tenni ebben a helyzetben? Belülről, ott a farkas gyomrában most  ezt nem lehet megoldani. (Ez nem a Kisgömbőc meséje, nem egy bicskás fiút nyelt el a farkas) Itt a segítség kívülről kell, hogy jöjjön.  Ennek az erdőnek van egy vadásza is. Olyan vadásza, aki ismeri a farkasságot, ismeri a jeleket, felmér, mérlegel, cselekszik, keményen, kérlelhetetlenül. Az életért.  Csak ez az út. Ha nincs vadász, marad a halál, az elnyeletés ott bent, a farkas gyomrában.

Ennek a változtatnak, amivel most dolgozunk, van egy következő fordulója. Piroska újra az erdőbe megy, megint a nagymamához. (Bátor egy lány, valljuk be) Vissza a helyszínre. Egy biztos, a farkast ismeri. Nem is kapcsolódik vele, felismeri rögtön. A nagymamával közösen, most már a vadász nélkül megbirkóznak a farkassal, ők pusztítják el. Kiismerve, bátran, és cselekvően.  Talán Piroska, ha lesz majd egy kislánya, mást fog tanácsolni neki, hogy mire figyeljen az erdőben… talán tanítani fogja a farkasokról őt, talán mesél neki az erdőről, a farkasokról, talán mesél neki egy mesét, talán épp a Piroska és a farkas meséjét…

 

Köszönöm, hogy elolvasad!

 

A mese:

PIROSKA ÉS A FARKAS

Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is nevezték róla Piroskának.

Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban.

Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:

- Gyere csak, kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj szaporán, mielőtt beáll a hőség. Aztán szépen, rendesen menj, ne szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és akkor mit iszik a nagymama! Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj összevissza a szobában; az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó reggelt kívánj.

- Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod - felelte Piroska az intelemre, azzal karjára vette a kosárkát, és útnak indult. Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más, mint a farkas.

- Jó napot, Piroska! - köszönt rá a kislányra.

Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:

- Neked is, kedves farkas! - Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.

- Hová ilyen korán, lelkecském? - szívélyeskedett tovább a farkas.

- Nagymamához.

- Aztán mit viszel a kosaradban?

- Bort meg kalácsot. Tegnap sütöttük; szegény jó nagymama gyönge is, beteg is, jót fog tenni neki, legalább egy kicsit erőre kap tőle.

- És hol lakik a nagymama, Piroska?

- Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt. Biztosan ismered a házát, mogyorósövény van körülötte.

- Persze, persze, most már emlékszem rá; talán negyedóra járásra van innét.

"Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! - gondolta magában a farkas, és a szeme sarkából végigmustrálta a kislányt. - De vigyázat! Lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk. Mert akármilyen öreg csont, azért a nagymama is elkel a bendőmbe!"

Egy darabig együtt mentek, aztán a farkas egyszerre csak felkiáltott:

- Nézd csak, Piroska, mennyi szép virág virít körülöttünk! Én a helyedben bizony szednék egy szép csokrot a nagymamámnak!

Piroska szétnézett: valóban, a fák alja tele volt szebbnél szebb erdei virággal, a lombok közt meg úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt hallgatni.

"Igaza van ennek a farkasnak - gondolta a lányka -, nem is hittem volna róla, hogy ilyen figyelmes jószág! Korán van még, nem kell sietnem; nagymama biztosan örülni fog a virágnak."

Azzal letért az útról, és tépegetni kezdte a sok tarka virágot, egyik szálat a másik után, előbb csak az út mentén, aztán egyre beljebb; mert valahányszor egyet leszakított, mindig úgy találta, hogy odább az a másik még sokkal szebb. Odafutott, azt is leszedte, és így mind mélyebbre és mélyebbre került az erdőben.

A farkas megvárta, míg a lányka eltűnik a bozótban, akkor aztán szaladt egyenest a nagymama házához, és bekopogtatott.

- Ki az? - kérdezte a nagymama az ágyból.

- Én vagyok, Piroska - felelte a farkas olyan vékony hangon, amilyet csak ki tudott szorítani magából. - Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss kalácsot, finom bort!

- Nincs kulcsra zárva - mondta az öregasszony -, csak a kilincset kell lenyomnod. Nagyon gyönge vagyok, nem tudok fölkelni.

A farkasnak se kellett kétszer mondani: benyitott, odarohant az ágyhoz, és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.

- Ezzel hát megvolnánk - mondta elégedetten -, lássuk a következő fogást.

Ott volt a széken a nagymama ruhája, főkötője szép rendben ahogyan az este letette. A farkas magára kapta a szoknyát, belebújt a réklibe, föltette a főkötőt, befeküdt az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt. Jól magára húzta a paplant, egészen az orráig, hogy minél kevesebb lássék ki belőle, és elkezdett halkan nyögdécselni, mint aki nagybeteg.

Piroska meg azalatt csak szaladt virágtól virágig, hallgatta a madárszót, figyelte a lepkék táncát, és csak akkor jutott eszébe a nagymama, mikor már olyan nagy volt a bokrétája, hogy alig fért a kezébe. Nosza, útnak eredt, szaporázta a lépést, míg a három tölgyfa alatt föl nem tűnt a mogyorósövényes kis ház.

- Nagymama! - kiáltotta már messziről. - Nagymama! Én vagyok itt, Piroska!

Egy kicsit furcsállotta ugyan, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva; de aztán azt gondolta: "Szegény nagyanyó biztosan nagyon várt már; nyitva hagyta az ajtót, hogy meghallja, ha jövök." Belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:

- Jó reggelt kívánok, nagyanyókám!

Nem felelt senki. Hanem az ágy felől mintha elhaló nyögdécselést hallott volna.

- Nagymama, mi bajod? - kiáltotta ijedten Piroska, és elrántotta a függönyt.

Szegény öreg nagyanyó ott feküdt az ágyban nyakig betakarva, és olyan, de olyan furcsa volt!

- Ej, nagymama, de nagy a füled! - csapta össze Piroska a kezét.

- Hogy jobban halljalak! - hangzott a felelet, de az is olyan különösen, olyan reszelősen, hogy a kislány rá sem ismert.

- Ej, nagymama, de nagy a szemed!

- Hogy jobban lássalak!

- Ej, nagymama, de nagy lett a kezed!

- Hogy jobban megfoghassalak!

- Ej, nagymama, de szörnyű nagy a szád!

- Hogy jobban bekaphassalak!

Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a farkas az ágyból, és bekapta szegény kis Piroskát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, visszafeküdt és elaludt. Álmában olyan horkolást csapott, hogy csak úgy rezegtek tőle a kis ház ablakai.

A vadásznak éppen arra vitt az útja. Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva állt meg. "Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony - gondolta. - Csak nincs valami baja?"

Bement a szobába, odalépett az ágyhoz; hát látja, hogy a farkas fekszik benne!

- Megvagy, vén gonosztevő! - kiáltotta. - Mennyit kerestelek!

Kapta a puskáját, le akarta puffantani. Már-már elhúzta a ravaszt, de akkor eszébe jutott: hátha a farkas megette a nagymamát! Nem lőtt rá, hanem előkereste a fiókból az ollót, fölvágta a vén ragadozó hasát, és kiszabadította Piroskát is meg a nagymamát is. Szegény öreg alig pihegett már; Piroska meg, ahogy kikerült a napvilágra, felsóhajtott:

- Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában!

Köveket hoztak, megtömték velük a farkas hasát, aztán a vadász összevarrta a bőrét. Az ordas nemsokára fölébredt. Odébb akart állni, de ahogy kiugrott az ágyból, a nehéz kövek lehúzták a földre: lerogyott, elterült, és kiadta a páráját.

Akkor az erdész megnyúzta a vadállatot, és hazavitte a bundáját. Nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle. Piroska pedig megfogadta:

- Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha egyszer édesanyám megtiltotta.

És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatása nem volna. Mert - így beszélik - Piroska egyszer, nem sokkal ezután, ismét kalácsot vitt az erdőbe a nagymamának, és útközben találkozott egy másik farkassal. Alattomos, komisz jószág volt az is, szerette volna mindenáron letéríteni a kislányt az útról. De beszélhetett, amit akart! Akármilyen mézes-mázosan szólítgatta is, Piroska most már okosabb volt, ügyet sem vetett rá, sietett egyenesen a nagymamához.

Letette a kosárkát az asztalra, aztán nyomban mesélni kezdte, mi történt.

- Képzeld, nagymama, megint találkoztam egy farkassal! Tisztességgel köszönt, nyájasan szólt hozzám, de a szeme semmi jót nem ígért. Ha nem nyílt úton történik a dolog, biztosan bekapott volna!

- Akkor jó lesz bereteszelni az ajtót, nehogy ránk törjön! - mondta a nagymama.

Csakhamar kopogtatott is a farkas.

- Nyiss ajtót, nagyanyó, én vagyok itt, a kis unokád, friss kalácsot, finom bort hoztam!

Hanem azok odabent egy mukkot sem szóltak. A farkas egy ideig kapargatta, feszegette az ajtót, de hiába: a retesz jól tartott. Bosszúsan odébb ment hát, aztán megint visszajött, bekémlelt az ablakon, kódorgott a ház körül, végül pedig fölkapaszkodott a háztetőre, hogy majd ott kivárja, míg Piroska este hazaindul; akkor - gondolta - majd utána lopakodik a sötét erdőben, és fölfalja.

De a nagymama kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén. Azt mondta Piroskának:

- Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem tegnap, mit álljon itt a leve, hordd ki a házból, öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe!

Piroska nekiállt, hordta a hurkalevet, egyik vödörrel a másik után, míg tele nem lett vele az öblös kőteknő.

Odafent a háztetőn a farkas orrát csakhamar megcsapta a hurkaszag. Ettől egyszerre nagyon nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt, topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat. Addig izgett-mozgott, míg egyszercsak megcsúszott; elvesztette az egyensúlyát, legurult a tetőről, belepottyant a teknőbe, és megfulladt a hurkalében.

Meg is érdemelte!

 

 

 

 

.