Notice: Use of undefined constant DEFAULT_METAIMAGE - assumed 'DEFAULT_METAIMAGE' in /home/asztshu1/public_html/vaskorgreta.hu/components/metadata/metadata.php on line 127

Notice: Use of undefined constant GOOGLE_PLUS_URL - assumed 'GOOGLE_PLUS_URL' in /home/asztshu1/public_html/vaskorgreta.hu/components/metadata/metadata.php on line 85
A hónap meséje, december: Hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni?

A hónap meséje, december: Hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni?

4d1b81bdd6220d972a89d6768ec88d0a.jpg

 

 

Sok mindent ünnepelünk. Születésünket, jeles napokat, évfordulókat.  Vannak személyes, családi ünnepeink, van a közösségünknek, népünknek is ünnepe. Mert minden népnek, minden családnak, minden embernek meg van a saját ünnepe. Miért? Miért ünnepelünk? Miért kell az embernek az ünnep? Mert kell, az biztos, hiszen nincs olyan nép, akinek ne lennének ünnepei. Része az életünknek, hogy összegyűljünk, hogy együtt legyünk és ünnepeljünk. Valamit, vagy valakit.

Talán emlékezünk, talán megpihenjünk, kapcsolódunk egymással, a régvolttal és a jövendővel egy közös rítus szerint. Az ünnep során átélhetjük, hogy egy csoport, egy közösség részei vagyunk.  Az ünnep erősíti a csoporthoz való odatartozást, az összetartozást. (Nem véletlen, hogy mostanában sok ünnep tartalom nélkülivé vált. Talán pont az odatartozásunk kérdőjeleződik meg, így is.)

Miért és hogyan ünnepeljünk?

Kérdezzünk, a mese válaszol! 

Mert van egy mese, régről szeretett mese ez, amelyik tanít az ünnepről. Tanítja és elmondja, miért, és hogyan ünnepeljünk. Azért is izgalmas, mert ez egy inuit mese. Tőlünk nagyon messze született, nagyon más korban, világban. Mégis világos, pontos és egyszerű tanítása van a XXI. század emberének is.

 

Induljunk, tanuljunk. Mert az ünneplés tanulható, sőt… tanulni jó, és lehet, most nem mástól, mint a sastól és az anyjától.

A mese meghökkentő kijelentése az, hogy ünnep nélkül meghalunk. Valószínű (talán) nem fizikai halál ez, de egy részünk belehal, ha csak a mindennapok dolgát teszi, ha csak eszik, iszik, dolgozik. (Bár azt gondolom, az a nép, csoport, akinek nincsen ünnepe, rítusa, előbb utóbb eltűnik.)

 „…nem tudom, mit jelentsen az, hogy ünnepet ülni, dalolni. - mondta a harmadik fiú.

- Megfogadod-e amire kérlek, vagy nem fogadod meg? - kérdezte a sas.

- Megfogadom, de nem értem, hogyan kell ünnepelni, dalolni, táncolni.

- Gyere velem, majd anyám megtanít mindarra, amit tudnod kell. A fivéreid nem akartak semmit megtanulni. Gyűlölték az ünnepeket, gyűlölték a dalt, ezért kellett meghalniuk.  Te most gyere velem, s mihelyst megtanultad, hogyan kell a szavakat dalba szedni, hogyan kell öröméneket énekelni, örömtáncot járni, ha mindezt megtanultad, békességben hazatérhetsz”.

Vagyis ünnepeljünk, nem másért, hogy éljünk.  Hogy hazatérjünk.  Az ünnephez nem kell túl sok minden, de azért van egy két fontos tudnivaló:

Először is jó készülni rá. Például teret adni az ünnepnek. Teret adni kívül, teret adni belül:

 „ -Mindenekelőtt építsetek tágas, szép házat, ahol sokan összeseregelhetnek!”- mondta a sas anyja

Kell egy tágas hely, tér, ház, ahová sokan beférhetnek, összegyűlhetnek. Lehet ez persze a fizikai, kinti világban is. (Nem, nem kell rohanni házat építeni, természetesen) De a szobában, az asztalon, a lelkünkben van-e helye annak, hogy együtt legyünk? A takarítás, díszítés, rendezkedés lehet, épp ezt szolgálja. Hogy legyen helye a vendégeknek, magunknak. Takarítani lehet kint is és bent is. És még az is lehet, hogy most, karácsonykor az élő zöld ággal, fával, gyertyával, az ünnepi terítékkel ezt a teret jelöljük ki. Teret adni lehet befelé fordulással, lecsendesedéssel. Talán az adventi várakozás is épp ilyen „tércsináló”.

 

Ha megvan a tér, akkor vendégek is kellenek:

„ a harmadik fiú nagy útra indult, hogy vendégeket hívhasson az ünnepségre”.

 

Persze ünnepelni egyedül is lehet. (Néha szoktam játékra hívni másokat. Kit hívnál meg az ünnepedre?-kérdezem. Tér és idő nem számít. Magadban meghívhatod rég meghalt szeretted, vagy egy nagyon távol levőt is). Ha nem akarunk egyedül lenni, ha az együttlét erejét meg szeretnénk érezni, induljunk útnak, hívjunk vendégeket. Akár magunkban is.


Mi legyen az ünnepen?

A mese nem mondja meg mit ünnepeljünk, csak azt mondja, szedjük versbe mindazt, ami örömet okoz, mondjuk el, daloljuk el mindazt, ami félelemmel tölt el. Az emberi lét örömeit és félelmeit vegyük számba, és mondjuk ki, de ne akárhogyan. Másképp, mint a mindennapokban, átgondolva, tömören, ritmussal. Legyen az ünnepen dal és tánc, vagyis legyen jelen a lélek, a test és a szellem. Fonódjon egybe ez a hármasság és fejeződjön ki, mutassuk meg egymásnak, mert együtt énekelve, táncolva felvesszük egymás ritmusát, szívünk egy ütemre fog dobbanni:

Daloltak és táncoltak egész éjszaka, a dobok tamtamja úgy hangzott mintha ezer meg ezer kalapács dobbanna hatalmas üllőn, úgy hangzott, mint a sas öreganyjának a szívdobogása”.

S amikor a szívek együtt dobognak, akkor létrejön valami különleges, valami, ami a hétköznapi léten felülemelkedő. Valami olyan, ami kapcsol  a sas anyjának  szíve dobbanásához. (A sas anyja átcserlhető...kinek mi hívódik ide)

 

Az ünnepen vendégeljük meg egymást étellel, mondja a mese:

„A vendégeket jól tartották hússal, mikor a hús mind elfogyott, ajándékokat osztottak szét közöttük”

Szokták mondani, minek főzni, minek, hiszen sok munka, az ünnep nem az evésről szól. (Meg nem az ajándékozásról.) Én azt gondolom, hogy fontos része lehet az ünnepnek, mind a közös evés, mind az ajándékozás. Tudjuk, mit adunk, mit mutatunk meg magunkból az étellel, főztünkkel?  Egy ízt, egy színt. Olyan részünket, amik szavakkal nem elmondhatók. (És a táplálás is megjelenik, mint egynagyon alapvető szükségletünk.)

Persze, nem csak enni kell, meg ajándékozni az ünnepen, csak ez, nem elég.

Érdekes kérdés az ajándék. Sok-sok kultúra ismeri az ajándékozás rítusát. Ha ajándékot adsz, azzal egyfajta elköteleződés is létrejön, amit viszonzásra vár. Majd azt is viszonozni kell. Így egy folyamatos kötés alakul ki a két ember, csoport között. (Jó ez? Rossz ez?  Lehet ez is, az is.) Ajándékot talán úgy jó adni, hogy tudjuk, magunkból mutatunk meg az ajándék által valamit. Azt, hogy tudunk figyelni a másikra, vagy épp azt, hogy nem…hogy örömet akarunk adni, vagy épp hatalmat mutatni. Az ajándék rólunk szól, ne feledjük…

 

Ünnepelünk. Mert az ünnep fontos. Ereje nagy, átalakító. Emberi:

„És csak mikor véget ért az ünnepség, mikor szétszéledtek a vendégek, az apa és a harmadik fiú csak akkor vette észre, hogy a vadak prémjét viselő ember formájú vendégek voltaképpen állatok voltak. Az öreg sas küldte őket, s oly nagy volt a dal és a vigasság ereje, hogy a rókák a farkasok, meg a többi vad az ünnepség idejére mind emberré változhattak.

Ünnep közeleg. Készüljünk kívül - belül. Rendben van, hogy sütünk, főzünk, ajándékokon törjük a fejünket. Rendben van, hogy vendégeket hívunk, vendégségbe megyünk. Csak legyen benne szív, lélek és szellem. Legyen benne ének és tánc. Legyen benne érzés.

Ünnepeljünk, mert az ünnep ereje nagy. Emberré változhatunk…