Az utóbbi időben mintha megsokasodtak volna azok az írások (videók), amik Hamupipőkéről szólnak.  Szinte emblematikus figurává vált. Egy olyan női mesehősnő szinonimájává, aki nem veszi kézbe a sorsát, magától semmit nem hoz létre, csak sodródik, nincs akarata, tehetetlen…(sorolhatnám még.) Olyan mesehősnővé, aki már nem tud a ma lányának semmit mondani, vagy legfeljebb ellenpélda lehet. Mert milyen  egy modern nő? Őnálló, döntsön és cselekedjen, Ne kelljen mástól segítséget kérnie, mindent saját maga oldjon meg, hihetetlen dolgokat hajtson végre!  Harcoljon! (idézet egy videóból)

Ha azt mondjuk, a mesék nem véletlenül maradtak fent, és nem véletlenül meséljük őket, akkor miért meséljük Hamupipőkét?  Ha azt mondjuk, a mesékben tanítás van, bölcsesség, nekünk szóló üzenet, akkor hogy is van ez Hamupipőkével? Mi az üzenete, mit tanít Hamupipőke a mának, a mai lányoknak, nőknek? Nézzük Hamupipőkét egy kicsit másképp…

(A Grimm féle változattal dolgoztam, amiben a lány magától jön el a bálból, és nincs benne tündér keresztanya)

„Élt egyszer egy messzi, messzi országban egy gazdag ember a felességével meg a kislányával. Az asszony egyszer megbetegedett.  Érezte, hogy nem sok ideje van hátra. Odahívatta hát betegágyához egyetlen leánykáját, és így szólt hozzá:

-Légy mindig jó és jámbor, akkor a Jóisten mindig segíteni fog, én pedig nézni foglak az égből, és vigyázni fogok rád”

Hát igen, nem könnyű kezdet. És nem csak a miatt, mert az édes, a jó anya meghal, hanem a program miatt is, amit a kislány kap. Jó, rendes, jámbor-ennek lenni nem könnyű. És talán nem is igaz, nem is valós.  Mert nem csak jók és jámborak vagyunk. Sokkal több szín van bennünk. Néha értetlenség, vagy harag, düh. Az anya pedig ehhez a feltételhez köti a figyelmét, a szeretetét (?), segítség adását.

Erre lehet azt mondani, hogy idejétmúlt, ilyen nincs ma már! Pedig… nap, mint nap halljuk, mondjuk: ha megeszed, ha megtanulod, ha megcsinálod, ha szeretsz, ha elmondod, ha jó leszel, akkor… Ugye így már ismerős?

Hamupipőke azt az üzenetet kapja: nem vagy úgy jó, ahogy vagy, akkor vagy ok, akkor figyelek, segítek, ha jó vagy. Ennek a kislánynak ezzel a programmal kell elindulni, élni, megküzdeni. Nem haragudhat, nem kiabálhat, nem mondhat nemet. Hányan indulnak ilyen, vagy hasonló szülői mondatokkal, ki mondottakkal és ki nem mondottakkal!  (És hányan indulnak még keményebb, durvább erősebbekkel.)  Lesz majd a mesében egy pont, amikor minden szülői elvárás ellenére mást tesz, a saját vágyát követi, igaz nem dühösen, nem harcolva, nem veszekedve…de erről majd később.

Több olyan mese van, ahol az édesanya korán meghal. Az egyik ilyen a Világszép Vaszilissza. Ott így szól az anya:  

„Mikor az anyja haldoklott, a kislány még csak nyolcéves volt. Az anyja odahívatta ágyához a lányát, elővett a takaró alól egy bábut, odaadta neki és ezt mondta: „Hallgass rám figyelmesen, Vasziliszuska! Emlékezz mindig rám és figyelj jól az utolsó szavaimra. Hama­rosan meghalok, szülői áldásomként rád hagyom ezt a bábut, mindig tartsd magadnál, senkinek se mutogasd: mikor baj ér, adj neki enni, s kérd a tanácsát. Ahogy jóllakott, megmondja, hogy kerülj ki a baj­ból.” Azután megcsókolta a kislányt és meghalt.”

Ugye, ez egy kicsit más? Áldásom rád! –mondja az anya- itt ez a bábu, ha kell, segít, csak mond neki és etesd, tápláld!  Áldás és egy bábu, akihez mindig lehet fordulni… igaz,  Hamupipőkének is lesznek segítői. Mert aki ilyen helyről jön, annak kell a segítség.

Az anyának azonban van egy fontos üzenete még Hamupipőkének: vagyok! Halálom után is vagyok, figyelek rád!  Én, a jó anya valamilyen formában létezni fogok! Hamupipőke meghallja ezt az üzenetet, hiszi is, mert kijár a sírhoz (több mesében is jelen van ez a halott anya sírjához eljáró motívum) és beszél a bánatáról, fájdalmáról, segítséget kér a galamboktól, mogyorófától. És a segítséget meg is kapja.

Mert van fájdalma, nehézsége. A jó anya helyét elfoglalja a mostohaanya, az apa újra házasodik. Mostoha lett egyszerre az anya, aki szóban bántja, leértékeli Hamupipőkét. Semmi sem jó, amit és ahogyan csinál. Elutasítást kap, gúnyt, bántást. Az, hogy ő mit is szeretne, az a legutolsó, amit a mostoha figyelembe vesz. A (mostoha) anya kivételez, különbséget tesz a testvérek között, más szabályok, elvárások vonatkoznak a gyerekekre. Tulajdonképpen Hamupipőke kikerül a családi rendszerből, legalábbis teljesen a szélére szorul. (Már nem a szobában alszik, a tűzhelynél, a hamuban, nem gyermeki a státusza, hanem szolgáló lesz.) Talán ez sem ismeretlen. Lehet, nem ennyire élesen látszik, nem ennyire látványos. Igen, a mesék sarkítanak, erősítenek, fekete fehéren láttatnak.  Talán ismerős az, amikor azt mondjuk a nagyobb testvérnek, ne bánts a kisebbet, mert ő a kicsi! Neked kell okosabbnak lenni! És a kicsi tudja ezt és bizony sok mindent letesztel, meddig mehet el az ő kicsisége védelme alatt, vagy hallhattunk olyanról, amikor az egyik testvér több figyelmet kapott, mert lány/fiú. Vagy, mert az egyik kitünő tanuló, a másik kevésbé, a még futottak még kategóriájába tartozik. Ezeket a példák nem jók? Nincsenek egyensúlyban a mesei példával?  Lehet. (Családterápiákon, állításon hallhattam nagyon durva testvér megkülönböztetéseket, amit írtam, a hétköznapi, mindennapi, talán észre sem vett példáim.) A testvérek közül érezheti valamelyik, akár a legnagyobb, az egészséges, a lány,  az apára hasonlító,  hogy a család peremére, szélére kerül. Ilyenkor mit tud tenni egy gyerek? Lázad? Harcol? Önérvényesít? Nem, nem tud, különösen, ha kisebb még. Alkalmazkodik, és próbálja tenni azt, amit tőle várnak.

Hamupipőke is ezt teszi. Szolgál. Próbálj megfelelni, hátha, hátha észreveszik, hátha szeretni fogják.  És ez nem fog megtörténni. Ilyenkor, a mese ugyan áttételesen jelzi, de egy út van, amikor itt az idő, felnőttként, elmenni.

Mostoha. Ki is ő? A mesékben sok mostoha anya szerepel. Több mint mostoha apa. Bár ez így nem igaz, mostoha lányoknak ez az apa szintén mostoha, de ez egyáltalán nem tűnik fel senkinek, mert nem bánik rosszabbul azokkal a lányokkal, mint a sajátjával. Sőt! Vajon mégis miért több a mostoha anya?  És igen, jön a történelmi magyarázat, hogy a szülésben sok nő meghalt és az apa újraházasodott, igen ez igaz.  Szerintem ennél ez jóval több, mélyebb. Megjelenik ebben a felosztásban az anya tápláló, kedves meleg szeret teli arca és láthatjuk a pusztító, a hideg, a kemény oldalát is. Ez a mese egy nehéz, kemény anya-lánya kapcsolatról szól. Olyan kapcsolatról, amiből az apa kimenekül, nem „menti” meg a lányt, az anyától. Mondjuk, nem lehet megmenteni, mert az apa nem tud anya lenni, próbálhatja, de nem fog menni. És ez kemény mesei üzenet. (Van olyan mese, amiben az apa elmenekíti a lányt az erdőbe a mostoha elől, mert az meg akarja ölni, de itt sem a kapcsolatot tudja felülírni, hanem a lány életét menti meg.)  A lánya nem is fordul majd az apához segítségért, segítői majd a galambok, az égi madárkák lesznek. 

Azt hiszem (tudom, láttam, látom) ilyen anya-lánya kapcsolat nem csak a mesében van, és nem csak a múltban létezett. Egy ilyen anyával, anyánál felnőni nem könnyű, és nem lehet ebből rögtön szabad, szárnyaló, önérvényesítő, erős nővé válni… előtte még van egy-két teendő.

Mit tesz Hamupipőke? Folyamatosan kapcsolódik a jó anyához, emlékéhez, megszemélyesítőjéhez, a galambhoz, a fácskához. Elmondja bánatát, átéli érzéseit. Segítséget kér, megfogalmazza, mit szeretne. Ezekben a mesékben mindig van valaki, valami, akinek el lehet mondani azt a nehéz sorsot, életet, amit a hősnő megél.  Ez is egy tanítása a mesének: keress valakit, egy jó anyát (segítőt) akinek beszélhetsz a bánatodról.  Ilyen mesékben mindig van segítő!

Van a mesében egy pont, amikor Hamupipőkében feltámad valami, egy érzés, egy vágy, hogy ő is el akar menni a bálba, az ünnepségre. (Más változatban, mindez a templomban játszódik, oda megy el a kitaszított lány.) Van egy pont, amikor nem fogadja el azt, amit neki szánnak., szélén levést, a marginális, szolgai létet. Tudja, neki a bálban a helye. Honnan? Miért? Ez az igazi kérdés.  Mert sokan nem tudják, még ma sem, ebben a szép modern világban, Ez a mese fordulópontja. Itt minden tiltás, csel, becsapás ellenére Hamupipőke kitartóan küzd azért, hogy elmehessen. Nem veszekszik, nem ellenkezik, inkább egy csendes, de szilárd elhatározást követ. Pedig több próbát kap, de nem adja fel. Sőt a tiltás ellenére is elmegy, titokban.  Kétsége nincs felőle, hogy oda való, oda az ünnepségre. Mert a feladat, amit a mostoha ad neki, jelképesen ugyanazt mondja neki: válogass! Válaszd szét a hamut és a magot, a termőt és a terméketlent! Tulajdonképpen ezt a szétválasztás, megkülönböztetést kell nekünk is megtenni. Mi termő, élő, mi mag, mi táplál, és mi terméketlen már bennünk, körülöttünk, kapcsolatainkban…mert kell ez a szétválasztás ahhoz, hogy igazi valónk mutatkozzon meg!

Hamupipőke a munkát elvégzi, igaz segítséggel, ezt még egyedül nem tudná. De ez rendben van. A segítők ezért vannak. Majd a fától új ruhát kap. Olyan ruhát, amiben már saját maga tud lenni. Nő, vonzó, szép.  A konyha hamujából kilép, a bálban úgy van jelen, hogy felfigyel a királyfi rá. Rövid jelentet, de egy gyönyörű átváltozást láthatunk. Ruha teszi az embert? A ruha itt jelkép, szimbólum. Látható lettem, csillogok! Nő vagyok! A jó anya segítésével, azzal a vággyal, hogy kilépjek az elvárásokból, hogy nekem is jár… és ez bizony nem könnyű, nem magától értetődő. (meg is ijed ettől rendesen Hamupipőke, menekül, bújna ide, bújna oda, körtefára, vissza a hamuba, de a folyamat elindult, nem lehet megállítani)

Ebben a változatban ő saját elhatározásából megy haza a bál befejezése előtt. Talán, hogy hamarabb hazaérjen, mint a szülei, vagy talán azért, hogy megnézze, lássa, hogy a királyfi mit tesz? Talán megijed attól, ami jöhet? Még nem biztos magában? Megijed a jótól? (Ilyennel sokszor találkozom- félelem attól, hogy jó lehet nekem, hogy a szülői program ellen megyek) Az biztos, itt ő diktál és nem a királyfi. Lehet félelemből, lehet óvatosságból, de ő szabja a feltételeket.  Háromszor megy a bálba, háromszor szökik meg, a királyfi mind a háromszor utána megy.  Mára elég volt, hazamegyek!- határt húz, késleltetni tud. És nem ő rohan a királyfi után, hanem a királyfi utána. Kitartóan, meg kell küzdeni a lányért. Most épp ennek a királyfinak nem sárkányokkal kell harcolnia, hogy párjára leljen, bár… álhősnőkkel, cselvetéssel, megtévesztéssel kell szembenéznie. Felismeri-e az igazit? Kérdezi a mese. Igen, fel, mert meghallott, meglátott valamit, ami jelzett neki. Itt a lánynak nincs dolga. Ez a királyfi próbája. Tudja-e meglátni, meghallani, hogy ki az igazi és azt mondani: ez nem az igazi! (Tényleg, tudjuk? Vagy sietősen, ami az utunkba kerül, elvisszük?)

A királyfi harmadszor is visszajön, mert ki tudta mondani, nem ez az igazi… Vajon mit élt meg Hamupipőke közben? Vajon tehetetlenségből várt, várakozott? Miért nem szólt, hahó itt vagyok, én vagyok? Lehet úgy ránézni erre a jelentre, hogy kell idő, türelem, hogy egy megtalált szerepbe, a helyünkre beleérjünk, belelépjünk, felvállaljuk a szülők előtt is?

A királyfi eddig megfelelt ezeknek a próbáknak. Mielőtt találkoznak, Hamupipőke tisztára mossa az arcát, kezét, így tiszta arccal, kézzel áll meg a királyfi előtt. És nem csak előtte, a többiek előtt, a szülők, testvérek előtt is. Tiszta lett, megszabadult a hamutól, ennél a pontnál visszanyerte a helyét, az őt megilletőt.  Valaki látja őt, teljes valójában, teljes szépségében. Rá illik az üvegcipő. A helyére kerül, a királyi palotába. És mi ez, ha nem egy csendes, finom küzdelem? Mi ez, ha nem a saját hely megtalálása?

És hallom, hallom, hogy egy lánynak csak ez lehet a célja, ez a házasság?? Nem, nem csak ez. De egy jól működő párkapcsolat (régen házasság, talán sokszor ma is) fontos, kell, életünk része, stabilitásunk alapja.  

És azzal tudunk kapcsolódni, akik vagyunk, a hamuból ki kell jönni, meg kell találni a ruhánkat, a ránk illőt, a nekünk valót!  (Már persze akkor, ha párt szeretnénk, és királyit)

Az első lépés, hogy jusson eszünkbe, mi is hivatalosak vagyunk arra az ünnepségre, a bálba! Mindennek ellenére, annak ellenére, hogy mást szánnak nekünk, más utat szerenének, hogy bejárjunk!

Ezt (is) tanítja  Hamupipőke, aki csendesen, eltökélten harcol azért, hogy méltó helyre kerüljön az élete…

Aztán királynőként, majd sok-sok mindent meg fog tudni tenni…

Köszönöm, hogy elolvastál,

Gréta

A mesét itt olvashatod:

HAMUPIPŐKE

Élt egyszer egy messzi-messzi országban egy gazdag ember a feleségével meg a kislányával. Az asszony egyszer csak megbetegedett. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra. Odahívatta betegágyához egyetlen leánykáját, és így szólt hozzá:

– Légy mindig jó és jámbor, akkor a Jóisten mindig segíteni fog, én pedig nézni foglak az égből és vigyázni fogok rád.

 Azzal lehunyta a szemét, és meghalt.

A lányka minden nap kiment az édesanyja sírjához. Siratta őt és jámbor maradt és jó. Amikor megjött a tél, fehér kendőcskét  borított a hó a sárra, s amikor a tavasz a kendőcskét levonta, új feleséget hozott az ember a házhoz.

Az asszony magával hozta két lányát, akiknek szép fehér volt az arca, de ocsmány fekete a szíve. Attól fogva rossz idők jártak a szegény mostohagyermekre.

– Még, hogy itt ül velünk a szobában ez a buta liba? – mondogatták – Aki nem dolgozik, ne is egyék, takarodjon ez a konyhatündér!

Elvették a szép ruháját, ócska szürke kötényt, nehéz facipőt adtak rá, és kikergették a konyhába.

– Nézzétek csak a büszke hercegkisasszonyt hogy kicifrálkodott!- kiabálták, jót nevettek rajta és kivitték a konyhába.

Ott keményen dolgoztatták látástól vakulásig. Hajnalhasadás előtt kellett kelnie, vizet hordott, tüzet rakott, fát vágott, főzött, mosott; …

Ráadásul a nővérek mindenféle körmönfont komiszságokkal gyötörték, csúfot űztek belőle, borsót vagy lencsét szórtak a hamuba, neki meg oda kellett ülnie és ki kellett válogatnia. Este, ha már nagyon elfáradt, nem fekhetett az ágyba, hanem a tűzhely mellett a hamuban alhatott csak. Így mindig piszkos is volt, szurtos is volt; ezért aztán elnevezték Hamupipőkének.

Történt egyszer, hogy az apa vásárba indult, és megkérdezte a lányokat, mit hozzon nekik. – —

– Szép ruhát! – felelte az egyik.

– Gyöngyöt, drágaköveket! – így a másik.

– Hát te, Hamupipőke? – kérdezte az apjuk – Te mit kérsz?

– Apám, törd le nekem az első gallyat, amelyik hazafelé jövet a kalapodhoz ütődik.

Az apa ember megvette a két mostohalányának a szép ruhát meg a gyöngyöt és drágakövet, s hazaútban, amikor egy zöld csalitoson lovagolt át, egy mogyorógally nekicsapódott és leverte a kalapját. Ő azt az ágat letörte, és magával vitte.

Mikor hazaért, átadta a mostohalányainak, amit kértek, Hamupipőkének meg a mogyoróvesszőt.

Hamupipőke megköszönte, kiment anyja sírjához, ott a vesszőt, és annyit sírt, hogy könnyei bőségesen megöntözték a vessző tövét. Meg is nőtt az és lett belőle szép mogyorófa. Hamupipőke napjában háromszor kilátogatott a temetőbe, leült az édesanyja sírhalmára, imádkozott és elpanaszolta nehéz sorsát. Olyankor mindig egy hófehér madár szállt a mogyorófácskára. Hamupipőkének csak ki kellett mondania, ha valamit kívánt, s a madár nyomban ledobta neki, amit kért.

Történt, hogy a király ünnepséget rendezett, három napig tartót. Meghívták rá az ország minden szép lányát, hogy a fiának menyasszonyt keressen.

Örült a két mostohalány, amikor meghallották, hogy ők is hivatalosak, Hívták rögtön Hamupipőkét, és ráparancsoltak:

– Fésüld meg szépen a hajunkat! Pucold fényesre a cipőnket! Kapcsold be a csatjainkat! Vigadni megyünk a királyi palotába!

Hamupipőke szót fogadott, ámde sírdogált, mert ő is szeretett volna elmenni a táncba. Kérte a mostohaanyját, hadd mehessen ő is.

– Ejnye, Hamupipőke? – csodálkozott a mostohája. Te, aki csupa por és szutyok vagy,m te akarsz vigasságba menni? Hiszen illő ruhád, cipőd sincs hozzá, s még táncolni akarsz?

De amikor Hamupipőke csak nem tágított, a mostohája meg végül is elunta a rimánkodást; és így szólt:

– Ide szórok neked egy tál lencsét a hamuba; ha két óra alatt kiválogatod, velünk jöhetsz.

Hamupipőke kiosont a hátsó ajtón a kertbe, és elkiáltotta magát:

– Ti Galambok, ti gerlicék, az égnek összes madárkái, jertek, segítsetek válogatni!

Javát a csuporba, Gyomot a gyomorba!

Akkor beröppent a konyhába két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, végül ahány madár csak volt a környéken, az mind beröppent és ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, csak úgy kopogott a csőrük pik-pik-pik; nekilátott a többi madár is; pak-pak-pak, hordták szaporán az ép szemeket a tálba.

Alighogy eltelt egy óra, már készen is voltak, és kirepültek, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőke vitte boldogan a tálat a mostohaanyjához, örült mert azt hitte, most már ő is mehet a vigasságba. De a mostohája így szólt:

 – Nem, nincs is olyan ruhád, táncolni sem tudsz! Csak kinevetnének!

S hogy Hamupipőke sírva fakadt, hozzátette:

-Ha két tál lencsét egy óra alatt kiválogatsz a hamuból, velünk jöhetsz. Közben azt gondolta: „lehetetlen, hogy meg tudja csinálni”

Amint pedig a két tál lencsét kiöntötte a hamuba, a leányka kiment a hátsó ajtón a kertbe és megint elkiáltotta magát:

– Ti Galambok, ti gerlicék, az égnek összes madárkái, jertek, segítsetek válogatni!

Javát a csuporba, Gyomot a gyomorba!

Akkor beröppent a konyhába két fehér galamb, aztán egy csapat gerle, végül ahány madár csak volt a környéken, az mind beröppent és ott surrogott-burrogott a hamu körül. A galambok bólogattak a fejecskéjükkel, csak úgy kopogott a csőrük pik-pik-pik; nekilátott a többi madár is; pak-pak-pak, hordták szaporán az ép szemeket a tálba.

Alighogy eltelt fél óra, már készen is voltak, és kirepültek, mintha ott se jártak volna.

Hamupipőke vitte boldogan a tálat a mostohaanyjához, örült mert azt hitte, most már ő is mehet a vigasságba. De a mostohája így szólt:

– Tehetsz bármit, nem használ: nem jöhetsz velünk, mert nincs ruhád és nem tudsz táncolni; még szégyent vallanánk miattad.

Azzal hátat fordított neki, hintóba szállt a két kevély lányával, és elhajtottak a mulatságba.

Amikor már senki sem volt otthon Hamupipőke egyedül maradt otthon, kiment az anyja sírjához, a mogyorófa alá, és így kiáltott:

Rezegj, rázkódj kicsi fácska, hulljon rólad szép ruhácska!

És akkor a madár neki egy aranyos-ezüstös ruhát meg egy pár selyemmel-ezüsttel hímzett cipellőt. Ő gyorsan felöltözködött, és elszaladt a vigasságba. Nővérei és mostohája  nem ismerték meg, azt hiték, valamiféle idegen királylány. Eszükbe se jutott, hogy a gyönyörű, aranyruhás lány Hamupipőke lehet. Az – gondolták – biztosan most is ott kuporog megszokott helyén a tűzhely mellett, és szutykosan, kócosan lencsét válogat a hamuból.

Szembejött vele a királyfi kézen fogta, és táncba vitte. Nem is akart mással táncolni aztán. Egyetlen pillanatra sem engedte el Hamupipőke kezét. Ha valaki táncra akarta kérni, a királyfi azt mondta:

– Ő az én párom a táncban.

Hamupipőke táncolt, míg be nem esteledett, akkor haza akart menni. Csakhogy a királyfi azt mondta:

– Veled megyek, elkísérlek – mert látni akarta, hol lakik a szépséges lány. Hamupipőke azonban elszaladt előle, s beugrott a galambházba.

A királyfi megvárta az udvaron, míg az apa hazaérkezik és elmondta neki, hogy az idegen lány beugrott a galambházba.

.

Az ember azt gondolta:”csak nem Hamupipőke az?” és baltát, fejszét hozatott a többiekkel, hogy szétverje a galambházat, ám odabent senki sem volt. S, hogy beléptek a házba, Hamupipőke ott feküdt a tűzhely mellett a hamuban, s egy hitvány olajmécses pislákolt felette, mert Hamupipőke azonnal hátul kiugrott a galambházból, a mogyorófához futott, levetette szép ruháját, rátette a sírra; a madár meg leszállt érte, és elvitte, ő meg visszament a szürke kötényében a házba, lekuporodott a hamuba, és elaludt.

Másnap amikor újra kezdődött a palotában a vigasság, a szülők és a  mostohatestvérei megint hintóba ültek és elhajtattak. Hamupipőke kiszaladt a mogyorófához, és elkezdte:

Rezegj, rázkódj kicsi fácska, hulljon rólad szép ruhácska!

Erre a madár még sokkal szebb ruhát ejtett le neki, mint előző nap és amikor ő ebben megjelent az ünnepen, mindenki megcsodálta szépségét. A királyfi megvárta míg odaér,  kézen fogta, s egész este csak vele táncolt. S valahányszor valaki közeledett, hogy felkérje a lányt, a királyfi csak a fejét rázta:

– Ö az én párom a táncban!

Amikor este lett Hamupipőke hazaindult,  a királyfi követte, hogy lássa, hová megy be, de Hamupipőke egyszerre csak szaladni kezdett, s mielőtt a királyfi a nyomába ért volna, beugrott a ház mögé a kertbe; ott fölkúszott, akár egy mókus, a terebélyes körtefára, és megbújt a lombjában. A királyfi nem tudott rájönni, hogy hová tűnt a táncosnője. Megvárta, hogy az apa hazatérjen, akkor így szólt hozzá:

– Az idegen lány elszökött előlem, azt hiszem, a körtefára mászott föl.

Az ember azt gondolta:”csak nem Hamupipőke az?” fejszét hozatott , és kidöntötte a fát, ám senki sem volt rajta. S, hogy a konyhába léptek, Hamupipőke ott feküdt a hamuban, mint máskor, mert azonnal leugrott a fa másik oldalán, visszavitte a szép ruhát a mogyorófához és visszavette a szürke köténykéjét..

Harmadik nap, amikor a  mostohatestvérek elmentek a szüleikkel, Hamupipőke megint odament anyja sírjához, és szólította a fát:

Rezegj, rázkódj kicsi fácska, hulljon rólad szép ruhácska!

Akkor a madár olyan pompás, ragyogó ruhát dobott le, még senki nem látott a világon. S hozzá színaranyból cipellőt is. S hogy ebben a ruhában ment el a mulatságba, mindenkinek elakadt a szava az ámulattól. A királyfi csak vele táncolt, és ha valaki fel akarta kérni őt, a királyfi azt mondta:

– Ö az én párom a táncban!

Amikor este lett, Hamupipőke menni akart és a királyfi el akarta kísérni, de Hamupipőke oly gyorsan elillant, hogy a királyfi nem érte utol.  :

– Mára elég volt; hazamegyek.

– Elkísérlek! – ajánlkozott a királyfi. Csakhogy királyfi cselhez folyamod, meghagyta a szolgáinak, hogy kenjék be jó vastagon szurokkal a lépcsőt. Így történt, hogy amikor a lányka leszaladt, a bal cipellője ott veszett a szurokban. A királyfi kezébe vette a cipellőt, az kicsiny volt, csinos volt, színaranyból volt. Másnap reggel elment vele a gazdag emberhez, azt mondta neki:

– Az lesz a feleségem, senki más, akinek a lábára ráillik ez az aranycipellő.

Megörült a két mostohatestvér, mert szép, kicsiny lába volt mind a kettőnek. Ment a nagyobbik a szobájába a cipővel, hogy felpróbálja. Hanem a nagyujja sehogyan sem fért bele; kicsi volt neki a cipő. Akkor az anyja adott neki egy kést, mondván:

– Vágd le a nagyujjadat! Ha királyné leszel, úgysem kell gyalog járnod!

A lány levágta a nagyujját, beleszorította lábát a cipőcskébe, legyűrte a fájdalmát, és kiment a királyfihoz. Az a lovára emelte őt akit menyasszonyának hitt, és ellovagolt vele. Csakhogy el kellett menniük a sír mellett, és ott a mogyorófán ült két galambocska, azok így kiáltottak:

Burukk, burukkez nem ő,
csurom vér a cipő!
a cipő kicsi,
otthon ül még az igazi.

A királyfi lenézett a lány lábára, s látta, hogy bugyog belőle a vér. Megfordította a lovát és hazavitte a hamis menyasszonyt.

– Nem ez az igazi! – mondta. – Próbálja fel a másik lány is a kis cipőt!

Az is bement vele a szobájába. A nagyujját könnyen beledugta, de a sarka nem fért bele sehogyan sem. Akkor az anyja adott neki egy kést, mondván:

– Vágj le belőle egy darabot! Ha királyné leszel, úgysem kell többet gyalog járnod!

A lány levágott egy darabot a sarkából, beleerőltette a lábát a cipőbe, erőt vett a fájdalmán, és kiment a királyfihoz. Az a lovára emelte őt akit menyasszonyának hitt, és ellovagolt vele. Amikor a mogyorófához értek, ott ült két galambocska, azok így kiáltottak:

Burukk, burukkez nem ő,
csurom vér a cipő!
a cipő kicsi,
otthon ül még az igazi.

A királyfi a lány lábára nézett, látta, hogy  a cipőből ömlik a vér s sötét vörös lett tőle a lány fehér harisnyája. Megfordította a lovát, és ezt a hamis menyasszonyt is hazavitte.

– Ez sem az igazi – mondta. – Nincs több lányotok?

– Nincs – felelte a ház gazdája -, csak az elhalt feleségemtől van itt egy buta kis Hamupipőke; de hát lehetetlen, hogy az a menyasszony. A királyfi azt mondta az embernek, hogy küldje csak elébe Hamupipőkét, ám az asszony közbevágott: „ Ah, nem, olyan szurtos, nincsen rajta semmi néznivaló” De a királyfi csak látni akarta, így hát hívni kellett Hamupipőkét. Ő elébb tisztára mosta a kezét meg az arcát, majd ment és meghajolt a királyfi előtt, aki átnyújtotta neki az aranycipellőt. Ő felült egy zsámolyra, lehúzta lábáról a nehéz facipőt, és belebújt az aranycipellőbe, ami úgy illett a lábára, mintha ráöntötték volna És amint felállt és a királyfi arcéba pillantott, az felismerte benne a szép leányt, aki táncolt vele, s felkiáltott:

 – Ő az igazi menyasszony!

Megrémült a mostohaanyja meg a két nővér, és elsápadtak a bosszúságtól; de a királyfi lovára ültette Hamupipőkét, és ellovagolt vele. Amikor a mogyorófához értek, igy kiáltott a két galambocsa:

Burukk, burukk, ez már ő!
Nem is véres a cipő,.
a cipő nem kicsi:
benne van az igazi!

Aztán felröppentek és Hamupipőke vállára telepedtek, egyik jobbról, a másik balról, és ott megültek.

S hogy megtartották az esküvőt a királyfival, jöttek a hamis nővérek, hogy behízelegjék magukat, s kivegyék a részüket a szerencséből. Amikor a jegyespár a templomba ment, jobbról állt a nagyobbik, balról a kisebbik nővér és akkor a galambocskák mindegyiknek kivájták fél-fél szemét. Aztán, amikor kijöttek, balról állt nagyobbik, jobbról a kisebbik, akkor a galambok kivájták a másik szemét is mind a kettőnek.

Így bűnhődtek gonoszságuk, hamisságuk miatt világtalansággal életük fogytáig.